Mondom néktek: mi mindig búcsúzunk. Az éjtől reggel, a nappaltól este, A színektől, ha szürke por belepte, A csöndtől, mikor hang zavarta fel, A hangtól, mikor csendbe halkul el, Minden szótól, amit kimond a szánk, Minden mosolytól, mely sugárzott ránk, Minden sebtől, mely fájt…

Lennék tán, ki ma nem vagyok, ha jelenem megszülné a holnapot. Napjaim menetelnek rendben mint katonák a seregben.    Valami csörren, odanézek s döbbenten látom, amint lepereg rólam a tegnap, s már nem vagyok, aki voltam, az a mozdulatlan grimasz, ami az időben megfagyott.…

A rád zuhant idő alatt agyamban elsüllyedtél. A sejtjeimbe zártalak, világom része lettél. Van úgy, hogy rád se gondolok, de nem feledlek mégse, s váratlanul felszínre dob bensőm hullámverése.  S akár a kés, a gyötrelem a rostjaimba mélyed, hogy nemcsak bennem ? kívülem…