![]() |
||
A játszótársam, mondd, akarsz-e lenni, |
Címkék: kosztolányi dezső
Ó bánat ne érj el csak holnap
ma nem voltam csók senkinek
eredj felhő hisz úgyis mennél
ha árnyad nem volna hideg!
1927. máj.
*
Örökkön háborog a tenger
örökkön zúgnak a lombok
örökkön fájdalmas az ember
örökkön kicsik a dolgok.
1927. jún.
*
főzz neki lüszi huslevest
fogd meg ügyetlen karjait
mig hátranézel eltünik
és rózsaszinné változik
egy felhőn alszik délután
húzd összébb jól a sálodat
1927 vége
/ József Attila /
Figyelj! – ha egyszer meghalok,
Elfújok néhány csillagot
Mint tortán a gyertyát
Hát csak ne sirassatokFigyelj! – ha egyszer meghalok
Némák legyetek, s szótlanok
Ha temettek, ne földeljetek
S szóval ne méltassatokFigyelj! – ha egyszer meghalok
Könnyek nélkül búcsúzzatok
Ha ismertetek, megértitek
Ha nem, minek hazudjatokFigyelj! – ha egyszer meghalok
Három edénybe rakjatok
Szétosztván az isteneim között:
Gyermekeimnek adjatokFigyelj! – ha egyszer meghalok
Ők érteni fogják, mire gondolok
És ott adnak a szélnek engem
Ahol a leginkább boldogokFigyelj! – ha egyszer meghalok
Vidámak legyetek, s boldogok
Örvendjetek a tudásért, hogy
Én már jó helyen vagyokFigyelj! – ha egyszer meghalok
És látsz egy fekete párducot
Smaragdszemében ott ragyog:
Valahol én is ott vagyokFigyelj! – mert egyszer meghalok...
De most kellenek a szép napok
A törődés, a tiszta gondolat
Őszinte szeretet, társ-tudat.Mert a szívem még – hallod?
Még eleven, még dobog,
Most kell, hogy szeress
Mert most még élek,
Most örülök a virágnak, ha kapok
most még... - figyelsz rám?
– Mert most még itt vagyok!
/ Varga Ibolya /
Valamit elfelejtünk,
elmulasztunk valamit,
elszalasztjuk, vagy elhalasztjuk.
És ez a majdnem-semmi attól fogva
jön, jön, nyomunkban van és egyszer csak
mérettelenné hatalmasodik, mint az éjszaka
csendjében egy padlóreccsenés.
/ Fodor Ákos /
Ha még most is emlékszel arra,
Milyen volt tizennyolc évesen,
Mily gondolatok jártak fejedben,
S ezért nem ítélsz tévesen,
Ha életed nem vitrinben éled,
S látszatért nem áldozol derűt,
És ha valami lelkedet nyomja,
Kimondasz jót és keserűt,
Ha elengeded a füled mellett
A rosszindulatú vádakat,
Bár tudom, odabenn a szíved mindig
Egy kicsit megszakad,
De ennek ellenére tudsz még
Önfeledten játszani,
S azúr nyári ég alatt heverve felhők
Alakján töprengeni,
Ha nehéz nap után is lopva nézed,
Hol a vonal, ó, hol a kocka,
S a játszótéri csúszda mellett
Orvul figyelő medvéket sejtesz,
Ha csukott szemmel elálmodozva
Imádsz még tücsök–hegedűt,
S kacagó szívvel hajtod a lejtőn a
Naplementébe a kétkerekűt,
Hogyha szívedből a mának élve
Nem számolsz múlandó éveket,
Ne változz, s ne akarj változtatni,
Mert így éled jól az életed!
/ Pruzsina Szilvia /
Címkék: vers pruzsina szilvia
Mért zárkózol be mint gyilok a nyélbe
önhúsodba fordul a pengeél
mint visító kasza a lóherébe
nyomában a madár elalél
mint öngyilkos ha nyakába mélyed
a jaj hurka s a zsinegbe ragad
Lelked rúgja ki alólad a széket
/Vilém Závada /
1.
Erre várt bennem a sírás,
ezért gyűltek a szavak,
ezért súgtam, hogy segíts!
Ezért mondtam, hogy maradj.
...és tűz és szél, és utak szája,
futó zöld és felpuffadt sárga,
egy túlérett nyár és benne
apró szerelmünk mézédes teste.
És telt, fogyott a homokidő,
bolondos szelek bújtak elő.
Jó volt, jó volt az árva szerető.
Aztán a park októbere
kiitta mind a színeket,
hagyott csak hulló sárgát
elszégyellt vörhenyest.
2.
A mi szerelmünk holdfénnyel volt teli
s a kék határban a lila arcú mákok,
a hadrendben álló kukorica lányok
hajladoztak, itták a messzi út porát;
az alvó út porában alvó pántlikák.
Október volt. Kalitkánkba benyúlt az ég,
s mi azt hittük, hogy érdemes még.
Hogy él legbennünk egy félkész-tartomány,
és csillagcsordánk léptet a felvert út porán.
A bejárók fölött almaillat,
és érett holdat himbál
a meggyfaág.
3.
Ez a szerelem már csupa ősz,
zeng a szél és múlnak az idők.
Ez a szerelem falusi télben jegenye,
nincs már csúcsa és nincs is levele.
S ki jöttél a nyárban, ballagsz a hóban,
miért mondod, hogy jól van?
Mérleghiányos szavak. Zárás utáni csend.
Így sikerült. Ilyen lett. Ilyen.
/ Dienes Eszter /
Ez a szív már régen és örökre elárvult
De a gondolat bátor s odafönt
Bús felhők fölött vörös csóva tovaszáguld,
Mignem elaltat, elringat a csönd
S érzékeim álmodva zsonganak s mind ami már múlt
Lassan bókol felém s bágyadt bánattal köszönt
S mint élénk mécstüzek, az elhagyott templomban kedvökre ha égnek:
Apró látomások közelednek színesen s meghitten örülnek az éjnek…
Hűs szél indul eközben s nyilt éjre kibomlik az alkony
S a csillagtárs pislákolva neveti odafenn bús gyönyöröm
S a kövér árnyak közelembe huzódnak, mielőtt elalszom.
/ Füst Milán /
Sok szó van, hogy mindenről tudj beszélni:
A nap, a fény, a szél, az éj, az ég,
A zaj, a mosoly, az eső, a jég, -
Játszani, menni, enni, inni, élni.
Sok szó van, amit folyton mond az ember:
A víz, a tej, a hó, narancs, kenyér,
Szomjúság, éhség, száj, szem, szív, tenyér,
Öröm, játék, szeretet, este, tenger.
Sok szó van, amit meg is kell tanulni,
Hogy olvasni, írni, számolni tudj.
S megértsd, hogy mit csinálj: sétálj, aludj,
Egyél, igyál, labdázz, vagy elmenj úszni.
Sok szó van, min tűnődhetsz nemegyszer:
Nárcisz, szarkaláb, szerecsendió, -
S lassan megtudod, mi mire való:
Gyöngyház, delfin, palánk, rakéta, vegyszer.
Sok-sok olyan szó van, mely zengve táncol:
Egyik szólít, a másik ráfelel: -
Távoli csillagokat hoz közel:
Ezek a legszebb szavak a világon.
A versekben lévő szavak varázsa,
Zenéje az, mi szívet simogat:
Elűzi minden gyötrő kínodat -
A vers az élet egyik nagy csodája.
/ Jacques Charpentreau, Végh György fordítása /