A fák belülről izzanak. Szél borzong vörös hegyeken. Szavak mélyén a dolgok arca megfejthetetlenül pihen.  Tavakban ingó tájra nézz, és megriaszt a kék varázs. A héj alatt zuhogva fut sötét, parázsló villogás.  Hangokat tapogat a száj, koccanó, üres burkokat. Szemünk…

A rád zuhant idő alatt agyamban elsüllyedtél. A sejtjeimbe zártalak, világom része lettél. Van úgy, hogy rád se gondolok, de nem feledlek mégse, s váratlanul felszínre dob bensőm hullámverése.  S akár a kés, a gyötrelem a rostjaimba mélyed, hogy nemcsak bennem ? kívülem…