Ragyogó rügyre ült le most a nap, s nevetve szamárfület mutogat. Madárfi erre eltátja csőrét, hunyorg feléje a nevető rét, s a bárány is csodálkozik. Csoda, hogy nem billen ki száján fogsora. Ragyogó rügyön álldogál a nap, indulni kész, arany fején kalap. Fiatal felhő…

  Újra lebeg, majd letelepszik a földre,végül elolvad a hó:csordul, utat váj.Megvillan a nap. Megvillan az ég.Megvillan a nap, hunyorint.S íme fehér hangjánrábéget a nyáj odakint,tollát rázza felé s cserren már a veréb. /Radnóti Miklós /