Én mindig először megszagolom a könyvet,
beszívom a képeket és a betűket,
aztán úgy érzem: én vagyok a mese,
és a könyv az olvasó.

Maradj, fogd a kezem,
ülj az ágyam szélére, mesélj!
Ha lerúgom a paplant,
takarj be, simogasd meg az arcom,
és ha elalszom, akkor se hagyj el.

Múltkor azt álmodtam, hogy
léggömbök nyílnak a fűben.
Leszakítottam őket,
és elpukkadtak.
Sírtam. De színes könnyeket.

Hogyha zene szól,
vagy ha a meleg fürdőkádban ülök,
úgy borzongok, mintha fáznék.
Legjobb lenne a fürdőkádat
színültig megtölteni zenével,
és búvárruhában elmerülni benne.

/ Ágai Ágnes /