“Az elengedés nem azt jelenti, hogy az ember szíve kihűl. Nem azt, hogy elfelejtelek, örökre. Nem közönyt jelent. Hanem, hogy hagylak szabadon repülni, szállj a magad útján. Abban a biztos reményben, hogy visszatalálunk egymáshoz. Akármekkora a világ – százmilliárd fényév -, a Végtelen kisebb, mint egy búzaszem, s én nem tudok nem benned élni. És te sem tudsz kilépni belőlem, soha. De amíg nem a valóságos világban élünk. . . amíg a mulandóságban vándorolunk: hiányzol. És fáj.”

 / Müller Péter /