Azt akarom, nézzetek
olvassatok és értsetek
figyeljetek és csüngjetek
mert ezt akarom, mert ezt lehet.
Legyek én a középpont, az alfa,
az omega, és minden legjava!
Ti csak nézőnek kelletek, néma seregnek
válaszotok lepereg, kérdéseitek nem érdekelnek.
Élvezem, ha zúgolódtok
ha haragotok kél, ha undorodtok
akarom, hogy lássátok, más vagyok
és ne fordulhassatok el, ha elég vagyok
Fürdök a zavarban
a káoszban, mit kavartam
nevetek, ha rettentek
és ha elmegyek, emlék leszek.
Minél mélyebb nyomot hagyok,
annál jobb, fájva marok
felejteni lehetetlen
mert szavam nyomán métely terem.
Tudd, amit gondolok
tudd a morálom
és csodálom, hogy még bírod
és válaszod, ha leírod.
Nem olvasom, nem érdekel
néző vagy, tömegember.
Egy számít csak: én, és értékem.
Minden más olcsó, szeméttetem.
Elkap a hév, nincs akadály
Senki sem szól, elég már, állj.
Jönnek a szavak, egymás után
árad az elmém, megfojthatnám.
Belefullad mindenki: én is.
A ripacs, aki figyelmet éhez.
És ha nem kapja meg, helyzetet teremt
börtönt készít, láncot hegeszt.
Sosincs vége, ez örökké tart
mindenemből az Én árad.
Néha látszik, ez rólam szól,
máskor maszk mögött dúdol.
A halál sem vet ennek véget.
Akkor kezdődik csak az igazi élet!
Emlékem másban szárba szökken,
és jár körbe, vég nélkül, szüntelen.
/ Puska Veronika /
![[TÖREDÉKEK]](https://m.blog.hu/rsc/mobile/apple-touch-icon.png){kind=icon}