Meghalt, leengedték a földbe. Vége volt. 
Virág nő fölötte és lepkék rajzanak ... 
Könnyű volt, meg se érezte a föld — 
Mennyit szenvedett, míg ily könnyűvé lett!

/ Bertolt Brecht /

Már csak az egyszerű, világos dolgoknak akarok örülni,

a fénynek, mely reggel beárad a házba,
az ablaknak, melyen át kinézek,
a levegőnek, melyet belélegzek,
az ételnek, melyet magamhoz veszek,
a víznek, mellyel szomjam oltom,
a tűznek, melynél melegszem,
a ruhának, mely befedi testem,
az ajtónak, melyen át a szabadba lépek,
a földnek, melyen járok,
az útnak, melyen sétálok,
a kavicsnak, melyet hazaviszek a zsebemben,
a falevélnek, mely elém hull,
a fűnek, melyet nyírok,
a magnak, melyet elültetek,
a zöldségnek, melyet magam termesztek,
a hegynek, melyet képzeletben naponta megmászok,
az erdőnek, melybe vágyom,
a papírnak, melyre írok,
a ceruzának, melyet közben fogok,
a terasznak, hova munka után kiülök,
a szomszédnak, ki néha átugrik hozzám egy italra,
a széknek, melyben helyet foglalok,
az estének, mely felváltja a nappalt,
a kutyának, mely a lábamhoz telepszik,
a tücsökciripelésnek, melyet sokáig hallgatok,

már csak elkerülhetetlen, szükségszerű örömök éltessenek. 

/ Oravecz Imre /

Ne szólj, 
szól helyetted a csend. 
Ne nézz, 
hunyt pillád mögött vagyok. 
Ne hívj, 
hívnak az álmaink. 
Ne keress, 
hisz úgyis ott vagyok. 


Szólj, 
fújja hangod felém a szél! 
Nézz, 
szemed tükrében ragyogok. 
Hívj, 
érezzem, hogy lobogva vársz. 
Keress, 
szeress, lásd melletted vagyok.

/ Szabolcsi Erzsébet /

Bíztatlak: Örülj!
Örülj a világnak,
Örülj a kinyíló virágnak,
Örülj a rikkantó madárnak!
A zöldlombos erdőnek, a viruló mezőnek.
Örülj a hasadó hajnalnak,
Éjben az égen ragyogó csillagnak!
A szép napra ébredő reggelnek,
A neked köszönő embernek,
S minden ártatlan gyermeknek.
Örülj a feléd küldött mosolynak,
A hozzád szóló szavaknak!
Örülj, ha egy ajtót neked kitárnak,
Ha valahol éppen tereád várnak!
Örülj, ha megfogják a kezedet,
Tanítsd meg örülni gyermeked!
Örülj és te is tárd ki szívedet!
Az öröm széppé teszi lelkedet és vidámmá kedvedet.
Örülj az ősznek, a tavasznak,
A fakadó rügyeknek, a lehulló lomboknak!
Nyáron a rekkenő melegnek,
Télen a hóval borított hegyeknek.
Örülj, ha jön egy zivatar,
Ha örülsz, akkor nem zavar.
Örülj a megkonduló harangnak,
A felröppenő sok - sok galambnak!
A felhangzó zenének!
Örülj minden csendes estének!
Örülj a farkát csóváló kutyának,
Örülj az egész világnak!
Hiszen annyi jó és szép van, aminek
örülhetsz,
Örülj, ha valakivel törődhetsz!
Lásd meg mások örömét, örülj, ha bárkit öröm ér!
Örömöt adj minden kicsi örömért!
Az öröm az egy jó dolog,
akik örülni tudnak, azok boldogok.
Te is az lehetsz, ha akarod. 

/ Rajki Miklós /

Csomagoljunk
legyünk útra készen
mielőtt minden
eltörik egészen
hisz oly kevés
mit vinni kell
egy „megérte”
egy „hinni kell”
egy szerelemtől
fényes pillanat
a sárba süppedt
kő alatt
a sötétben
egy résnyi fény
élétől
megsebzett remény
mert valami
végérvényes rend kell
ha nagy útra
készül már az ember
tudván
hogy akkor sem néz
hátra
ha nevét valaki
még egyszer elkiáltja

/ Szavó Éva /

Hogyha a szerelem elkerül,
többé nincs hova menned,
a látszat muszlinfüggönyei
kőfallá merevednek.
Rád bogozódva a ráncaid is,
vénasszonyra a kendő,
ébred a szörnyed, utánad ered,
az árnya mögötted megnő.

Hogyha a szerelem elkerül,
ronggyá bénul a lábad,
úgy bújsz önmagad árkaiba,
mint vackára az állat.
Vedleni vágysz, de a bőröd alatt
nincs, ami képes az újra,
vergődsz csak, de törött üvegen,
felsebzed magad újra.

Hogyha a szerelem elkerül,
a napok rád kövesednek,
fűrészporral az éjszaka jön,
kínálgat: nesze, edd meg!
Néz a tükörből a maszkod, az arc,
nincs aki már leszeresse,
hogyha a szerelem elkerül,
hóval vagy betemetve.

/ Kiss Judit Ágnes /

Tudjátok-e, a szerelem mit ér,
S hogy megkettőzik értékét az évek?
A szerelem nem sóhaj, sétatér,
Nem holdvilág, padok, beszélgetések.
Lesz benne minden: hó, latyak, vihar -
Az életet is együtt kell szeretni.
A szerelem, az olyan, mint a dal.
S azt hiszitek, könnyű jó dalt szerezni?

/ Sztyepan Scsipacsov /

Tudod, kisfiam, 

neked nem kell a leggyorsabbnak lenned 
legjobbnak sem kell lenned sosem 
és az sem baj, ha nem vagy a legszebb 
se legerősebb, és nem vagy első soha semmiben 

nem kell mindent megtanulnod 
nem fontos mindent értened 
nem kell tudni mindent 
s töprengni mindenen 
nem kell mindent látni, kipróbálni 
s nem kell mindenkit ismerni sem 

nem kell feltalálnod semmit 
s nem kell fölfedezned új földrészeket 
nem kell eljutnod a holdra 
nem kell megszámolnod a végtelent 
se megnevezned a névtelent 
nem kell sikert elérned 
nem kell nyerned semmilyen versenyen 
nem kell semmit bizonyítanod sem megszolgálnod, sem kiérdemelned 
nem tartozol senkinek semmivel 

nem kell elszámolnod, 
mindent ajándékba kaptál 
nem kell fejlődnöd 
nem kell jónak lenned 

én nem azért szültelek 
hogy neked bármit is kelljen 
csupán azért, hogy szeresselek 
és hogy neked szeretni alkalmad legyen

/ Görgényi Tamás /

Megint úgy jött el
az ősz, hogy egyetlen
reményem se
teljesült.
Csak jött és körberajzolta
barna ujjával
a gesztenye leveleit.
Megint.

/ Boda Magdolna /

A fák belülről izzanak.
Szél borzong vörös hegyeken.
Szavak mélyén a dolgok arca
megfejthetetlenül pihen.
 
Tavakban ingó tájra nézz,
és megriaszt a kék varázs.
A héj alatt zuhogva fut
sötét, parázsló villogás.
 
Hangokat tapogat a száj,
koccanó, üres burkokat.
Szemünk alján felfénylenek
a mesebeli madarak.
 
Sajgó tűzzel lobog a nap,
hatalmasan és szárnyasan.
Virágok illatáig érek,
feloldozom magam.

/ Lator László /