a párás csicsergésbe a varjak 
még fekete hangokat kavarnak 
de ez a hajnali ricsaj ma 
mégis kicsalja 
az arc tudatlan mosolyát 
s a mellkason szelíden oson át 
a szeretet 

s mindig tavaszt hoz 
vagy a tavasz cipeli el magán 
de ki eddig értett a panaszhoz 
kit beszéltetett a magány 
most az is meghúzódik halkan 
s csillogó szemekkel néz szét 
mert csak a kimondhatatlan 
dolgoknak ismeri egy részét 
s ahogy a fények az ablakon belesnek 
megvillan néhány felesleg 
a szívben 

hirtelen történik minden 

megriad és fölcsap egy szökőkút 
egy lobogó ing átrohan a téren 
édes tölcsért követel a puncs 
és valaki megcsókol a padon 

hirtelen történik nagyon

/ Budai Zolka /