Jó volna ilyen édes álmosan
ráfeküdni egy habszínű felhőre
amíg az égen lopva átoson.
Leejtett kézzel, becsukott szemekkel
aludni rajta, lengve ringatózni
acélkék este, bíborfényű reggel.
Felejtve lenne minden lomha kín
álmot súgna illatosan ágyam:
vattás-pihés hab, lengő grenadin.
És az Isten sem nézne rám haraggal.
Csak mosolyogva suttogná a szélben:
Szegény eltévedt, fáradt kicsi angyal.
/ Dsida Jenő /
