Kerengnek a varjak,
tollvégüket sajdítja az időváltozás.

Alázatos csöndességgel rogynak térdre a napsugarak,
haldokló gőgjük mea culpázza az eget,
de nincs megbocsátás.

A szél kézcsókjától kihullik a fák haja,
lila őszirózsa hajt fejet önmaga előtt.

Álmos kisdiák viszi hátán a tudás súlyát,
meg-megbotlik.
Vajon
mire gondol?

/ Molnár Rózsa /