Pogány imára roskaszt a föld, féltérden
zsibbadok, a kerítés-ketreces világ
e fölparcellázott, füvekkel bélelt éden,
a gyomok gúzsában bont csírát.
Hangyahad, lótücsök, vakond járta,
talpalatnyi futóhomokját birtoklom.
Gyűrűs kút körül betonjárda,
levélpoloska billeg ribizlibokron,
amely magvas bogyóit szüretre termi.
Mézét-savát ínyes élvezet
szürcsölni, ízlelni.
A fészerben fészkelő hőség rezeg,
forrósodó bicajgumi, lapát.
Hátul porlepte fűnyíró gép kucorog,
kajla lemezásó, fényes nyelű kapák.
Kint lázába fáradtan csorog
alá a nap, de a lucok lábánál már este
van; felhők lomha uszályát
vonszolja égi vontatóhajók párateste.
Szárazon pergő homokba orcáját
lehajtja néhány fehér liliom lányka.
Pogány imára roskaszt a föld,
szava elszáll szélirányba,
s körmöm alatt feketével megjelöl.

/ Molnár Jolán /

Előszó / részlet /

Akármit írok még életemben, önéletrajzhoz ez hasonlít a leginkább. Azért adtam neki a Börleszk címet, mert groteszk helyzetpoétikum - akárcsak a filmbörleszkek, kiváltképp Stan és Pan filmjei, valamikor réges-régen.
Arról szól, hogy mire emlékeztet engem az élet.
Életem korlátozott mozgásomnak és értelmemnek megannyi próbája. Szüntelenül.
Stan és Panban véleményem szerint az volt a legviccesebb, hogy esőben-hóban állták a sarat.
Utolsó leheletükig hajlandók voltak tisztességes alkut kötni a sorsukkal, és ezért voltak oly észbontóan imádnivalók és mulatságosak.

Szerelem nemigen akadt a filmjeikben. A helyzetpoétikumot gyakran szolgáltatta házasság - na de az egészen más. Az is csak próba - némi komikumlehetőséggel, feltéve, ha mindenki jóhiszeműen adja be a derekát.
Szerelemről szó se volt. És mert gyerekkoromban, a Nagy Gazdasági Válság idején, szüntelenül Stan és Pan szállt a fejembe és beszélt a lelkemre, vélhetőleg azért tartom természetesnek, hogy még csak szóba sem hozom a szerelmet, ha az életről értekezem.
Mivelhogy nem tartom fontosnak.
Hogy mit tartok fontosnak? Azt, hogy az ember tisztességes alkut kössön a sorssal.

Van énnekem némi tapasztalatom a szerelemmel, vagy legalábbis azt hiszem, habár a szívemnek legkedvesebb tapasztalatok inkább az "elemi tisztesség" kategóriába sorolhatók. Valakivel rendesen bántam egy darabig, vagy éppenséggel iszonyatosan sokáig, és viszonzásul az illető is rendesen bánt velem.
Szeretetnek, szerelemnek vajmi kevés köze volt ehhez.
Meg aztán magam sem tudom, hogyan szeretem az embereket, hogyan a kutyákat.
Gyerekkoromban, amikor épp nem néztem filmvígjátékot vagy nem hallgattam rádiókomédiát, kritikátlanul szeretetteljes kutyáinkkal sokat hemperegtem a szőnyegen.
Ma is gyakran megteszem. Én még javában bírom, amikor a kutyák már rég elunták, belezavarodtak, elröstellték. Én akár örökké is bírnám.
Hehe.

Történt egyszer, a huszonegyedik születésnapján, hogy három fogadott fiam egyike, aki épp indulóban volt az Amazonas őserdejébe, a Békehadtesthez,
azt mondja nekem :
- Tudod-e, hogy sose öleltél meg?
Hát megöleltem. Összeölelkeztünk. Igen kellemes volt. Tisztára mintha a szőnyegen hemperegnék a hajdani dán dogunkkal.

A szeretetet nem keresi az ember, hanem találja. Véleményem szerint ostobaság kutatni utána, meg aztán igen gyakran ártalmas is.
Szívből kívánom, bárcsak mindazok, akik a közhit szerint szeretni tartoznak egymást, így szólnának egymáshoz két pofon között :
- Egy kicsit kevesebb szeretetet, ha lehetséges, és egy kicsit több elemi tisztességet.

/ Kurt Vonnegut /

Törött szárnnyal
jöttem e világra
angyalt játszani neked.
Későn vettem észre,
tudnék repülni is
veled.

/ Kántor Irma /

   Gondolok valakit,
Akivel összefügg az életem.
Lehet: nem ismerem,
Lehet, nem fogom ismerni soha.

Lehet, hogy egy más csillagon lakik.
És mégis összefügg az életünk
Rejtelmes, örök rendelés szerint.

Nekem kárhozni kell,
Romolnom napról-napra, -
Hogy napról-napra üdvözüljön ő

Nekem vétkezni kell,
S a vétkem súlya alatt roskadoznom, -
Hogy ő állhasson a szentség fokán.

Nekem szenvedni kell,
Őrlődnöm gyötrő nyughatatlanságban, -
Hogy Isten békéje vele legyen.

Nekem nehéz követ kell hordanom
A szívem helyén, - hogy könnyű legyen
Az ő szíve és szárnyas és szabad.

Nekem a tétlenségnek mocsarában
Kell vergődnöm, - hogy ő oltárt emeljen
A munkának s titáni templomot.

A föld nehéz és kesernyés szaga
Kell hogy körüllebegjen engemet, -
Ő csak úgy érzi rózsák illatát.

A mindenség roppant lépcsőzetén
Egy lépcsőfokot le kell szállanom, -
Hogy ő hághasson egy lépcsőfokot.

Mikor ő a világ-zenitre ér,
S én a nadíron szétmorzsolva fekszem:
Akkor telik be kettőnk végzete.

/ Reményik Sándor /

itt állok én e kerge hős
kabátom vízlepergetős
a szmájli számra ráfagyott
ha nem szeretsz hát ne szeress
ez itt csak egy teszt sms
hogy nyomkodom tehát vagyok

/ Varró Dániel/

Mint esővíz,
könny,
vagy a bánat;
néha minden
úgy összegyűl.
Nem jó ilyenkor
így,
egyedül.

/ Elekes Ferenc /

Katicabogárka könyörög a szélnek:
– Cseresznyelevélkét hagyd meg lepedőmnek! 
A szél kikacagja, levélkét sodorja, 
pörgeti a partra, ejti a patakba. 
 
Katicabogárka könyörög a fagynak:
– Mogyorólevélkét hagyd meg vánkosomnak!
A fagy kicsúfolja, levélkét roppantja, 
összetöredezi, marad csak pozdorja.

Katicabogárka könyörög a télnek:
– Almafalevélkét hagyd meg köpenykémnek! 
A tél kigúnyolja, levélkét szabdalja, 
Katica köntösét ízekre szaggatja.

Katicabogárka könyörög a hónak:
– Eperlevelecskét hagyd meg takarómnak! 
A hó megsajnálja, leplet terít rája, 
meleg paplanával körbebugyolálja... 
Katicabogárka a tavaszt így várja.

 / Pataki Edit /

Egy kos szerette, ha szembe magasztalják, 
Ezért a visszhanggal nyalatta a talpát. 
- Ki az, aki mindig okos: 
- Kos! 
- De sohasem tudálékos? 
- Kos... 
- Öltözéke választékos? 
- Kos... 
- Gyapja százszázalékos? 
- Kos... 
- Kurtán felelsz. Ez szándékos? 
- Kuss! 

/ Romhányi József /